2014. január 29., szerda

Édesburgonyás gnocchi


Nagy kedvenceim közé tartozott a gnocchi, de ugye amióta nem eszem lisztet és burgonyát, sajnos le kellett mondanom róla, mindaddig amíg meg nem láttam ezen a külföldi blogon ezt az édesburgonyás paleo verziót. Nagyon megörültem és alig vártam, hogy elkészítsem. 
Azt azért szögezzük le, hogy nem tudom a magyar paleo berkekben mennyire elfogadott az édesburgonya, én úgy tudom Szendi visszatette az ehető zöldségek közé a tápiókával és a csicsókával együtt. 

Hozzávalók:
Gnocchi:
3 kisebb édesburgonya
10 dkg tápióka keményítő (lehet nyílgyökér liszt is, de azt én sajnos nem kaptam)
szezámliszt vagy mandulaliszt
2 tojás
só, bors

Az édesburgonyát meghámozom, kockákra vágom és puhára főzöm majd krumplinyomóval összetöröm és megvárom míg kihűl. Ekkor belekeverem a tojásokat, majd a keményítőt, sót, borsot majd annyi lisztet amennyit felvesz, közepesen kemény tésztát kell kapnunk. 
Gyuró deszkát meghintek liszttel, a tésztából kis golyókat formázom, majd pont mint az oviba gyurmázáskor, hosszú kígyóvá alakítom és felkockázom. 
Sós vízben megfőzöm, akkor jó ha feljön a víz tetejére, szépen meg fognak duzzadni. Egy serpenyőbe kevés kókuszzsíron megpirítom őket, ez még ízletesebbé teszi, de ki is hagyható.

Tökmagos pesto:
75 g tökmag
só, bors
kb 1,5 dl extra szűz olíva olaj
1 gerezd fokhagyma
petrezselyem
kevés cocomas

Aprítóba összedarálom a tökmagot a fokhagymával sóval, borssal majd jöhet rá az olaj és a petrezselyem (nyilván az lenne jó ha friss lenne, de télvíz idején őrölt verziót használtam) végül összekeverem egy kevés cocomassal, hogy könnyebb legyen. 
A gnocchit összekeverem a pestoval, aki eszik kemény sajtot azt is tehet rá és kész is.

Az eredmény: iszonyatosan finom, magába is, alig bírtam leállítani magam, hogy ne egyem meg az egészet csak úgy :). Amúgy nagyon kiadós, laktató étel, érdemes kipróbálni főleg azoknak akik szeretik a tésztaféléket.


Több külföldi blogot is figyelemmel követek, ahol kissé megengedőbb paleot folytatnak, mint Magyarországon. Meg lehet kövezni érte de én van, hogy eszem kemény sajtokat, paradicsomot, zablisztet vagy édesburgonyát. Nekem ez vált be, pont tegnap voltam orvosnál aki nagy meglepődésemre azt mondta, hogy folytassam a paleot, mert úgy tűnik működik :). 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése