2015. január 26., hétfő

Fasírtgolyók zellerpürével



Az örök kedvenc és megunhatatlan zeller :)...kezdetben "sült krumpliként" imádtuk most viszont pürésítve vagyunk rákattanva. Annyira jó állagú, krémes és ízletes, hogy magába is simán elkanalaznánk, persze valami mellé köretként a legjobb.

Hozzávalók:
Fasírtgolyókhoz
 1 kg darált sertés és marha hús vegyesen (de lehet csirke is vagy pulyka)
1 kisebb fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 tojás
2 ek szezámmagliszt, vagy mandula vagy zabliszt
reszelt sajt (elhagyható)
só, bors
1 kk pirospaprika
1 kk bazsalikom
1 kk oregáno
zsír vagy olaj a sütéshez

A hagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd  vágjuk apróra és keverjük össze a hússal majd adjuk hozzá a tojást a fűszereket, a sajtot és a lisztet. Gyúrjuk jól át, ha esetleg nem állna össze tegyünk még bele egy kevés lisztet. 
Vizes kézzel gyúrjunk kis golyókat majd süssük aranybarnára. 

A püréhez
1 nagy fej zellergumó
só, bors,
frissen reszelt szerecsendió
30 ml szőlőmagolaj
60 ml kókusztej

A zellert, mossuk és hámozzuk meg, majd kockázzuk fel. Főzzük meg, majd hagyjuk kicsit gőzölögni, dobjuk turmixgépbe a fűszerek, az olaj és a kókusztej társaságában. Addig dolgoztassuk a gépet, míg püré állagot nem kapunk kb 5 perc. 


A végeredmény: Isteni finom :)




2015. január 19., hétfő

Mákos csiga (paleo)



Alapvetően egy régebbi receptet ( a fahéjas csigát) csináltam meg, csak most másképp tekertem fel, így nagyobbak és szebbek lettek viszont darabszámra kevesebb lett. Nagyon jó állagú a tészta, mindegy mivel töltjük meg, én most mákkal, de rakhatunk bele, kakaót, fahéjat, totut, diót stb.

Hozzávalók:
Tésztához:
100 g tápióka liszt
50 g kókuszliszt (ezt használtam)
 (ha őrölt kókuszreszelékkel csináljuk akkor bő 100 g-al számoljunk)
1 tojás
(2 ek gesztenyeliszt)
50 g zsír
50 g víz
egy csipet só
1 tk xilit (ezt használtam)

A zsírt, a vízzel, a sóval, a xilittel forraljuk össze, majd a tűzről levéve keverjük bele a tápióka lisztet. Hagyjuk állni 3-4 percet majd a kókuszlisztet és a tojást is keverjük bele. Ha nedvesnek érezzük a tésztát keverjünk még bele 2 ek lisztet (én gesztenyelisztet használtam, de lehet kókuszliszt is). A tésztát rakjuk be a hűtőbe, amíg elkészítjük a tölteléket.

Mákos töltelék:
200 g darált mák
3 ek xilit (ezt használtam)
1 tk fahéj
2 ek zsír
 1,5 dl víz

A hozzávalókat keverjük össze majd egy kicsit pirítsuk át, hogy kijöjjön a mák íze.

Egy téglalap alakú, kis méretű gyúródeszkát vonjunk be folpackkal, majd hintsük meg egy kevés liszttel (tápióka vagy zabliszt) , rakjuk rá a tésztát majd vonjuk be még egy réteg folpackkal. Kezdjük el nyújtani, úgy hogy a deszka formáját vegye fel a tészta, ahol kell pótoljuk a tésztát. Kenjük meg a töltelékkel és kezdjük el feltekerni a téglalap rövidebb oldaláról indulva. Majd vágjuk fel kb 2 cm széles szeletekre és 180 fokra előmelegített sütőben süssük kb 25 percig, figyelgessük ne hogy elégjen.

A HOZZÁVALÓKAT ITT TUDOD EGY HELYRŐL JÓ ÁRON BESZEREZNI:




A végeredmény: Jó állagú, könnyen kezelhető, linzer szerű tészta, formás csigák, rengeteg töltelék, pont ahogy szeretem :). Nagyon jó alap a tésztája, azt hogy mire használjuk, mivel töltjük meg, egyéni ízlés és kreativitás kérdése :).

2015. január 8., csütörtök

Amerika palacsinta, két hozzávalóból (paleo)



Ebből a receptből  indultam ki, bár egy kicsit furcsáltam, hogy csak ilyen kevés liszt kell bele, végül azért változtattam az arányokon, a tojás eltérő mérete és a kókuszliszt lehetséges különbsége miatt. Íme én ezekkel az arányokkal dolgoztam.

Hozzávalók:
4 "L-es" méretű tojás
2 ek kókuszliszt
zsír a sütéshez

A tojásokat jól felverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és tovább keverjük, hogy ne legyen csomós. Kicsit hagyjuk állni, hogy a liszt tudjon dolgozni,sűrűsödni. 
(Sűrű lesz a tészta, de nem annyira mint a galuskánál.)
Kevés olajon kisütjük.

Tipp: kicsit feldobhatjuk a tésztáját, hogy míg sül az egyik oldala, a még nyers oldalát megszórhatjuk  banánnal, áfonyával, vagy csoki darabokkal. 

Ebből az adagból nekem 6 db tenyérnyi méretű mini palacsintám lett.



A végeredmény: Ízletes, finom tésztájú, egy kis lekvárral, fahéjjal variálva kitűnő nassolni való. Az igazi ínyencek sósan is ehetik, mivel maga a tészta semleges ízű, szóval bátran lehet kísérletezni sült baconnel, sonkával, szalonnával ... :).



2015. január 3., szombat

Perec (paleo)


Az Új Év első sütésének eredménye, ez a sós ropogtatni való. Gyorsan összedobható, jól kombinálható sajttal, vagy köménymaggal. 
Remek kísérője lehet a délutáni, lazítós, filmnézős programnak.

Hozzávalók:
10 dkg őrölt mandula
1 tojás
2 ek kókuszliszt (ezt használtam)
1 ek nyílgyökérliszt (ezt használtam)
1 ek zsír
reszelt sajt vagy egész köménymag

A mandulát, a kókuszlisztet, a nyílgyökérlisztet, a sajtot és a sót összekeverjük majd hozzáadjuk a tojást és a zsírt, és egynemű tésztává gyúrjuk. Hűtőbe tesszük fél órára, majd elkezdjük megformázni a pereceket, érdemes gyorsan dolgozni, hogy ne hogy meglágyuljon a tészta. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük őket, megszórjuk még a maradék reszelt sajttal és 180 fokra előmelegített sütőben sütjük kb 15-20 percig, figyelgessük, ne hogy megégjen.

Nekem ebből az adagból 7 db tenyérnyi méretű perec lett.

A HOZZÁVALÓKAT ITT TUDOD EGY HELYRŐL JÓ ÁRON BESZEREZNI:




A végeredmény: ropogós, ízletes finomság, kiválón helyettesíthető vele a chips vagy a ropi, egy baja van csak, hogy irtó gyorsan képes elfogyni, szóval nem árt dupla adagot készíteni ;).