2016. február 25., csütörtök

Első szülinapi torta (glutén-, laktóz-, és cukormentes)


Ez a nap is eljött, Ábel egy éves lett, nagyon gyorsan elszaladt az idő ;).
Sokat agyaltam, hogy milyen tortát csináljak neki, mi legyen benne, mi ne legyen benne. Közben meg teljesen felesleges, volt ugyanis nem akarta megkóstolni és inkább kifli csücskét evett :(.
Mondjuk nem meglepő, ha eddig nem adtam neki semmi édesség féleséget akkor ne csodálkozzam. Szóval a tanulság, ha eddig nem adtunk semmi hasonlót a gyerkőcnek akkor ne csináljunk nagy ügyet a tortából, mert úgyse fog belőle enni  :),

Hozzávalók 
(16,5 cm-es a piskótához):
4 tojás
1 banán
4 ek rizsliszt
fél kk szódabikarbóna
fél kk almaecet
4 ek víz

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk, a sárgáját habosra keverjük a banánnal, majd a lisztet, szódabikarbónát és az ecetet is hozzákeverjük. A fehérje egy harmadával fellazítjuk majd óvatosan hozzákeverjük a többi habot. 180 fokra előmelegített sütőben sütjük kb 25 percig.

A krémhez:
1 nagy avokádó
1 banán
1 ek karobpor

A hozzávalókat összeturmixoljuk. 
A megsült piskótát félbe vágjuk megkenjük a krémmel és hűtőben pihentetjük.



A végeredmény: Ábelnek ugyan nem ízlett, a felnőttek viszont vigan elfogyasztották, szóval annyira azért mégse volt fölösleges a fáradozásom :)




2016. február 11., csütörtök

Diós pozsonyi kifli (paleo)



Régi vágyam volt, hogy a pozsonyi kiflit valahogy "minden mentesítsem" és most úgy néz ki sikerült, még egy kicsit lehet rajta csiszolni talán, de már nagyon közel járok :).

Hozzávalók (6 darabhoz):
30 g tápióka keményítő (ezt használtam)
15 g kókuszliszt (ezt használtam)
20 g kókuszzsír (ezt használtam)
5 g útifű maghéj
5 g konjac liszt
5 g bambuszrost
fél kk sütőpor
1 tojás

Töltelékhez:
60 g darált dió
2 ek eritrit (ezt használtam)
2-3 ek lekvár

A kenéshez 
1 tojás sárgája

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és kicsit hagyjuk pihenni (szépen össze fog állni). Közben elkészítjük a tölteléket, a darált diót összekeverjük az édesítővel (attól függően, hogy milyen édes a lekvárunk rakjunk bele) majd a lekvárral, kenhető masszát kell kapnunk. 
A tésztát 6 egyforma részre osztjuk, golyót formázunk belőle és kinyújtjuk ( kb 3 mm vastagságúra) majd megkenjük a diós töltelékkel és feltekerjük, végül kiflivé alakítjuk. A tetejüket megkenjük tojás sárgájával, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb 20 perc alatt aranybarnára sütjük.








2016. február 8., hétfő

Avokádós csokitorta (glutén-, laktóz-, és cukormentes)


Hozzávalók:
Tésztához
4 tojás
4 ek eritrit (ezt használtam)
1 ek tápióka liszt (ezt használtam)
3 ek rizsliszt vagy zabliszt, mandula liszt
 fél kk sütőpor
4 ek víz

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk, a sárgáját az eritrittel habosra keverjük majd hozzáadjuk a liszteket és a vizet. A hab egy harmadával fellazítjuk a sárgájás tésztát majd óvatosan a többi habot is hozzáadjuk, körkörös mozdulatokkal elkeverjük. 
Formába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben 17-20 percig sütjük. 

Avokádós csokikrémhez:
2 db avokádó
1 banán
1 ek kakaó

Az avokádó belét kikanalazzuk és összeturmixoljuk a banánnal és a kakaóval.

Dió grillázshoz:
1 ek kókuszolaj (ezt használtam)
1 ek eritrit (ezt használtam)
1 tk fahéj
dió

Az olajat felolvasztjuk majd hozzáadjuk a többi hozzávalót és összepirítjuk.

Csoki bevonat:
2 kocka min. 70 % étcsoki
1 ek kókuszolaj (ezt használtam)

A csokit felolvasztjuk az olajban. 

A megsült tésztát megkenjük az avokádó krémmel, majd bevonjuk a csokival végül rászórjuk a dió grillázst.



2016. február 1., hétfő

Sós gofri (glutén-, és laktózmentes)


Mostanában nagyon megszerettem a sós gofrit, a kedvenc reggeliim egyike. Sonkával, szalámival vagy akár kolbásszal is megtölthetjük, mindenhogy nagyon finom. Próbáljátok ki! ;)

 Hozzávalók:
2 ek tápióka liszt (ezt használtam)
3 ek barna rizsliszt
1 tk útifű maghéj (ezt használtam)
3 ek zöldbanán liszt (ezt használtam)
 (bármilyen gluténmentes liszttel helyettesíthető)
1 ek hajdina liszt
1 tojás
fél kk sütőpor
3 ek kókuszolaj (ezt használtam)
kb 1,5 dl víz vagy növényi tej


A hozzávalókat összekeverjük a folyadék (víz vagy növényi tej) kivételével, majd elkezdjük adagolni a folyadékot, addig amíg egy sűrűbb palacsinta tésztát nem kapunk. 
Elkezdjük kisütni, egy kevés tésztát adagolunk a gofri sütőbe, amire ízlés szerint halmozunk sonkát, szalámit kolbászt stb, majd még egy kis tésztával befedjük és kisütjük. Még melegen egy kis sajtot is szórhatunk rá.