2013. október 10., csütörtök

Paleo mogyorókrém


Már annyi helyen láttam íncsiklandozóbbnál íncsiklandozóbb képeket a legendás paleo nutelláról, hogy úgy gondoltam nekem is ki kell próbálnom. Neki is láttam félig haza termésű, félig bolti török mogyoróból.
/ A receptet végül az egyik kedvenc blogomról, a mézes finomságokról lestem.

Arányosan csökkentettem a hozzávalókat, azon okból kifolyólag, hogy kevesebb mogyoróm volt, mint ami kellett volna.

Hozzávalók:

20 dkg török mogyoró
20 g kókuszolaj
27 g kakaópor
40 g méz
1 ek olaj
40 ml víz

A török mogyorót 180 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, és kb 10 percig sütjük, míg isteni illat áradat közepette meg nem repedezik a héjuk. Ekkor kivesszük és konyharuhával jól átdörzsöljük, hogy megszabadítsuk őket bundájuktól. Majd meghitt környezetet teremtve, hagyjuk őket kihűlni.
Ezután az aprítógép kegyetlen kései elé vetjük őket és addig aprítjuk míg homogén vajjá nem alakulnak. Ekkor hozzáöntjük az összes többi hozzávalót és folytatjuk a kaszabolást, míg végül el nem készül a mennyei manna. 

A végeredmény: tömény íz és illat orgánum, olyan mint egy jó brownie. Nekem talán túl erőteljes is, így magába nem nagyon kanalazgatom, inkább semleges ízű mandulás keksszel vagy savanykás gyümölccsel fogyasztom :) . 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése