2014. május 28., szerda

Citromos áfonyás túrótorta sütés nélkül (paleo, reform)


Minden nyáron rádöbbenek, hogy mennyire utálom a meleget. Egyszerűen nem tudom tolerálni, pedig balatoni jány vagyok. Külön rossz hír, hogy sütni sem lehet, mert a sütő bekapcsolása, 40 fokban, egy ablaktalan 2 négyzetméteres konyhában, felér egy halálos ítélettel :(. 
Úgy hogy rá kell álljak a sütés nélküli dolgokra, ami egy nagyon izgalmas terep, szóval no para :).

Hozzávalók:
Alaphoz:
150 g mag, ami éppen van otthon 
(nálam 50 g dió, 50 g kókuszreszelék, 50 g napraforgómag)
12 szem magozott datolya (cukorszirup mentes)
2 tk rumaroma
1 ek kókuszzsír
1 ek kakaó
pár ek víz ha szükséges

A hozzávalókat aprítóba jól összedolgozzuk, egy alakítható massza szerűséget kapunk, amit beletapicskolunk egy 23 cm-es tortaformába, majd hűtőbe tesszük. 

Túrókrém:
250 g TOTU vagy laktózmentes túró
2 dl cocomas
1 nagyobb citrom leve
2 ek xilit
10 g zselatinpor
1/2 dl víz

A zselatint a vízzel, folyamatos kevergetés mellett forráspontig melegítjük, majd félretesszük. A többi hozzávalót összeturmixoljuk majd belekeverjük a zselatint és a tészta alapra öntjük. Hűtőbe tesszük legalább egy órára, amíg meg nem keményedik. 

Áfonyás réteg:
100 g friss áfonya
1 ek xilit
10 g zselatin
1/2 dl víz 

A zselatint a vízzel, folyamatos kevergetés mellett forráspontig melegítjük, majd félretesszük. Az áfonyát a xilittel összeturmixoljuk majd összekeverjük a zselatinnal és a megkeményedett túrós rétegre öntjük, hűtőbe tesszük legalább 1-2 órára.






A végeredmény: könnyű, frissítő finomság, jól harmonizáló ízek. Nagy melegben is jó alternatíva, ha nincs kedvünk hosszabb időre bekapcsolni a sütőt.


MÁJUSI KEDVEZMÉNY: 
A hozzávalókat megtaláljátok jó áron a Diétás - Ételek Webshopban Egész májusban kedvezmény jár a blogra látogatóknak az alábbi kuponkóddal: 

DÉWPILLECUKORKAK -5%





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése